Kora reggel indultunk a versenyre, s nem sokkal 8 után meg is érkeztünk. A helyszínen már gyülekezett a tömeg.
Zsóka jóvoltából nem kellett sorban állnunk a nevezési csomagért, mert már előre felvette nekünk a rajtszámmal együtt. Nagy köszönet érte!:-)
Mindenki készülődött, gyors öltözés, pumpálás, aztán rajtra készen még elmentünk a fáradt lábainkat megmozgatni.
9 óra 40 felé már hatalmas tömeg állt a rajt területen, ezért elbúcsúztam Tomitól, ő előre állt, mint esélyes és többszörös dobogós, én pedig beálltam a hosszú sor közepére.
10 óra rajt, hiányzott a Fire, rollerezés, majd a kanyartól végre belecsaphattunk a tempóba.
Próbáltam jobbról, balról előzni az embereket, hogy előrébb jussak a hegy előtt. Közben jött a "szoftveres team" és nagyon megörültünk egymásnak, csengettem picit és ők haladtak tovább. Jól éreztem magam felfelé, nyomtam, ahogy tudtam, átszellemülten..néha csengettem, hogy engedjenek el. Erre észre veszem, hogy ismét látom a fiúkat előttem, gondoltam megyek utánuk, a "Boss" meg is várt és biztatott, így hamarabb felértünk a kilátóhoz, mint gondoltam. A lankásabb részeken próbáltam erőltetni, de elnehezültek a lábaim. Majd pörgősebben próbálkoztam tekerni, hátha hamarabb túl vagyok rajta. Jött a várva várt balos a meredek erdei úttal...na azt nagyon szeretem! Belendültem az alján és csengettem az előttem toló embereknek, s ők csak néztek, hogy mit csengetek itt felfelé...:-) Mókás volt!
A meredekebb kaptatós rész előtt sajnos beszorultam a gyalogosok közé, így kénytelen voltam leszállni és kikerülni őket balról, majd újra visszaszálltam. Utána kezdtem csak jól érezni magam, amikor jött még pár lelkesen tekerő srác, akik hívtak, hogy "gyere velünk", mondtam "megyek" és tekertünk egymás után felfelé, míg a tolók baktattak mellettünk. Innen már mentek előttem és vágták az utat, így nem volt gond a betonig fel, majd gyors váltás és jöhetett a megérdemelt száguldás lefelé...csak úgy dolgozott a teleszkóp, nagy tányér kónuszon mentem, míg bírtam.
A mezős részre érve gondoltam kellene egy kis energia, de nem akartam megállni a frissítő pontnál, így a betonon frissítettem magam, s közben haladtam felfelé.
Jött a kedvenc részem a fennsíkon, ...huh!... csak úgy lehetett száguldozni! 2 lányt is megelőztem, s mentem tovább ahogy bírtam.
Még volt pár felfelé és lankás rész, amiket nagyon élveztem, hogy nem érdekelt sem a szikla, sem a gallyak, mindenen átgázoltam.
Jött egy kis csúszós erdős rész, az olyan érzés volt, mintha szappanos volna minden, de ment valahogy. Következett egy rét és utána egy kis köves hupli és meredekebb köves, sziklásabb lefelé. Jó tempóban értem erre a részre, amikor előttem 2-2 fiú haladt a nyomban és egyre lassult, mert az elsők nem mertek menni. Sajnos sem középen, sem oldalról nem lehetett itt előzni, így csak kiabálni tudtam, mert egy nagyon klassz kis lendületes lejtő volt tulajdonképpen. "Ne fékezz! Le tudsz menni! Ügyes vagy! Ne állj meg!"...Aztán csak azt érzem, hogy csúszok és a bukómmal, térdemmel kitámasztva csattanok a köveken és csúszok tovább lefelé...Snitt...Még annyi lélekjelenlét volt bennem, hogy kivonszoltam esés után a bringát mellém, s ...hatásszünet.... érzem a fájdalmat, amitől hirtelen meg sem tudtam szólalni, csak egy folyamatos ordítás jött ki belőlem...ááááÁÁÁÁááááá...ültem az út mellett a fűben, fogtam a térdem a két kezemben és csak ordítottam. Több bringás megkérdezte, hogy hívják-e a mentőket, de nem bírtam válaszolni. Megnéztem a kiszakadt térdtyűmet, mi van alatta. Még 2 térd lüktetett vissza rám.:-(
Aztán volt egy srác, aki megállt a lejtő aljában és kiabálta, hogy hívja-e a mentőket, azt hiszem többször megkérdezte, de csak sokadjára mondtam neki, hogy "mindjárt visszaülök, mindjárt!" Aztán elment. Felálltam, majd megnéztem mozog-e, egyben van-e, nem tört-e el semmi, s visszaszálltam, gurultam lefelé. Menet közben rossz volt még egy darabig, míg bejáratódott ismét a lábam, aztán jött a sáros erdei szakasz, ahol balra vízmosás jobbra csúszós szakasz következett.
Itt le kellett szállnom, mert előttem is estek, már nem akartam még egyet...Majd pár pillanat múlva rám esett egy lány jobbról, rádöntött egy sziklára a bringával együtt..."de jó" mondom, "ezt nem hiszem el." Valahogy lesántítottam a tekerhető részig és visszaültem, még jött pár csúszósabb rész, ami nem esett jól, de lassabban lementem, így sok lány és Wooky is megelőzött.
Már nagyon vártam a sínen való átkelést, utána még jött az adrenalin és rákapcsoltam egy kicsit, a célban jobbról lesprinteltem a két Virágot, akik gyanútlanul gurulgattak be a célba..:-) Bocs lányok, bocs Era!
Tomi már ott várt , jól esett a nyakába borulnom.:-)
Fantasztikusan éreztem magam!:-)
Remélem hamarosan meggyógyul a lábam és ismét nyeregbe pattanhatok.
